Fájdalom
Mi a szív és
mi a szerelem?
Nekem csupán
két szó,
Előbbi
összetört, utóbbi csak gyötrelem.
Miért élem
még életem?
Bátor vagyok
talán? Vagy elátkozott?
Vagy csupán
nem szeretem, mi nekem jutott?
Kín,
fájdalom és bánat járja át szívemet,
De a
repedések sora rövidesen megszűnhet.
Fájdalmasan
dobog idebent, lassan, szinte hangtalan,
Alig érezni,
hogy ott van, jóformán mozdulatlan.
Idő kérdése
csupán, s megszűnik a mozgás nyomtalan,
S nem ver már
többé ily bizonytalan.
Keserű
könnyeim a padlót mossák,
Potyognak
szüntelen, akár kenyérből a morzsák.
Láthatatlan
könnyek ezek, hisz nem látja más,
Néma
könnyek, melyeket a szív mélyre elás.
Hogy tud a
szív ennyire szeretni?
Miért lenne
képes egy szóért cserébe mindent eldobni?
Nekem a
válasz egy rejtély csupán,
Egy ködös
dolog a gondolat hegyfokán.
Ha rá
gondolok, légzésem egyre nehezebb,
S szívem a
sóvárgástól csak még bánatosabb.
Egyetlen szó
lenne csak a megoldás,
Többet érne,
mint akármi más.
De ezt a szót
én tőle leshetem,
Ha hallom is,
az csak a képzeletem.
Miért zúdul
rám ennyi bánat,
És miért
nem talál rám valami bűnbocsánat?
Mivel
érdemeltem ki, hogy ily mértékben szenvedjek?
Miért
szeretek ha engem viszont nem szeretnek?
Miért élek
még, ha szerelmem neki nem kell?
Miért dobog
még e szív, mikor már senkinek sem kell?
Nincs válasz,
csend van csupán és hallgatás,
S csak
szívemben hallatszik a keserves ordítás.
Ismét ezer
sebből vérzik, de újfent nem látja más,
Nem jön
magától a megnyugvás.
Bizonytalanság
Telnek az
órák, telnek a napok,
Utánuk a
hetek, s lassan a hónapok.
De én még
mindig várok és várok,
Egy csodára
talán én is rátalálok.
Elmém nem
enged, szívem nem felejt,
De hiába,
mert ez az út nem felém lejt.
Szédelgek
tovább egy szakadék felé, melybe az élet ejt,
Ki törődik
a végzettel? Erről a szív mit sem sejt.
Fájdalmas
csönd és üresség tölt el legbelül,
S ne
tévesszen meg senkit, mikor arcomra mosoly ül.
Nem vagyok
felhőtlen, nem vagyok boldog,
Lelkem mélyen
csatát vív, szenved, viszolyog.
Nem vagyok
dühös, nem vagyok ideges, legkevésbé bosszús,
De lényemet
fájdalom tölti el, ezért vagyok bús.
Szívemre
hallgatok, s pont ezért szenvedek,
De ha nem így
tennének, boldogak lennének az emberek?
Nem kérték
tőlem, de én mégis szeretek,
Akkor is, ha
ezzel magamnak jót nem szerezhetek.
Szeretek,
mert eszemre többé nem tudok hallgatni,
Már az sem
érdekel, ha a rossz ösvényre pont ez fog vontatni.
Nem ér
semmit már, hogy próbálok feledni,
Nem változtat
semmin, de nem tudom őt nem szeretni.
Próbáltam
már legalább százszor, ha nem ezerszer,
Szívem mégse
tágít, nem enged, most az egyszer.
Nem tudom mit
várok, még kevésbé mit remélek,
De valami azt
súgja, eme érzés nélkül már nem sokáig élek.
Mi változna,
ha kimondaná, mire már oly rég várok?
Mi
garantálná, hogy ez egy emelkedő és nem egy árok?
Garancia
manapság nincs semmire,
Hiába
kockáztatok, tovább haladok a semmibe.
Vérző
szívem dobog, sajgó elmém lüktet,
De eme
sebeket gyógyír már el nem tüntet.
Egyetlen szó,
ennyit kérek, hisz tudom, hogy érzi,
Hisz ily
közel ember a másikat nem engedi.
Közel
engedtem őt, hisz tiszta szívből szeretem,
De jutalmam
nem ő lett, csupán a gyötrelem.
Gyötrelem,
mit minden nap egyre fokoz,
Ő nem mond
semmit, nem felel, fájdalmat épp ezzel okoz.
Kerül engem,
kerül mint egy leprást,
S ez megőrjít
engem, mint őrjítene bárki mást.
Nem segít se
alkohol, se semmilyen más szer,
Nem tudom
gyógyulok-e valaha, gyógyulok-e egyszer.
Egy dolog
van, mit most érzek és nem tagadok,
Fájdalom az,
s tapad hozzám szüntelen, konok.
Érzem
reggel, érzem nappal,
Kísért
engem, elkísér éjjel nappal.
Kérdeztem
már oly sokszor, miért élem életem,
De lehet,
hogy csak a kérdés rossz, s nekem ez a részem.
Most nézek
ki fejemből, hisz szívemet kitártam,
Nézem a
képeket, s hullani könnycseppeket láttam.
Jön magától,
zuhan, mint egy vízesés,
Úgy gyötör,
mintha szívemben forogna egy kés.
Képek a
múltból, képek, mik fontosak és szépek,
Öleltem őt,
s gondoltam, bár így maradnának a képek.
De illúzió
volt ez csupán, álom, melyben élek,
Álom volt
vagy valóság, nem tudom, de félek.
Félek, hogy
szívem nem forr újra össze,
Félek, hogy
elvesztettem őt is, elvesztettem örökre.
Nem tudom már
mi hajt, mi mozgat előre,
Egy valamit
tudok, őt szívembe zártam, szívembe zártam örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése