Hajdanán még
réges régen,
Egy naiv ifjú
boldogulni próbált az életben.
Az évek
alatt szembesült az élet fájdalmával,
S a fájdalom
minden egyes kínjával.
Belegázoltak
lelkébe jó párszor,
S emiatt
szenvedett több mint százszor.
Összetörték,
meggyötörték valahányszor,
De sebeiből
felépülve talpra állt mindahányszor.
Jellemét a
gyötrelem kovácsolta szilárddá,
Természetét
a szenvedés faragta formátlanná.
A régen
büszke várfalként álló idegek elfoszlottak,
A kemény
kőfalak egy lágy szellőtől összeomlottak.
Szíve
sokmillió darabra hullott szét a világban,
De mindig
megpróbálták összerakni a darabokat, bátran.
A kirakó
elemei mindig összeálltak,
De egy újabb
szellőnek ellent nem álltak.
Kín,
szenvedés, fájdalom az eddigi élete,
A múltban
nem lett volna szabad szeretnie.
Két év telt
el a versek kezdete óta,
Három törött
szívvel bővült azóta a kvóta.
Az ifjúból
idővel egy sötét Vándor lett,
S mindig
eszébe jut, amit tett vagy nem tett.
Rögös utat
tett meg ebben a hatalmas útvesztőben,
De
göröngyösebb ösvények várnak rá feltételezhetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése