Az idő pereg..

Oly sok idő telt már el

Mióta Vándorunk elindult végtelen útján,

Őt mégsem felejtettük el,

S követjük hangtalan élete minden mozzanatán.

Stabilan sodródik az árral mi elragadta,

Egyenesen egy gyönyörű lány karjaiba.

Izzik körülöttük a levegő a szerelemtől,

S ez tisztán látható a szerelmesek szeméből.

Együtt vannak, mert szeretik egymást,

Nyugalmat akarnak, nem is kérnek mást.

Már-már repül velük az idő szinte,

S találkoznak boldogan, nem úgy mint eleinte.

Sok akadályt legyőztek már együttes erővel,

S haladtak tovább nem csüggedő fővel.

Közösen élik életüket már 5 hónapja,

Már elfogadja őket mindkettejük anyja, apja.

De ne higgyétek,hogy az élet ennyire egyszerű,

Hiszen szomorúság is van ott, hol derű.

Az élet olykor kegyetlen tréfákat űz,

S ez égetőbb, mint bármilyen forró tűz.

Mindkettejük oldalán lángoló fájdalom csap fel,

S a gyötrő kín csak segítséggel múlik el.

Egymás mellett állnak jóban és rosszban,

S ez lassan már olyan, mint a házasságban.

A sebek idővel begyógyulnak,

A fájó emlékek szeretettel elmúlnak.

Erőt egymás szeretetéből merítenek,

Még akkor is ha szakadék szélén térdepelnek.

Órák telnek, napok múlnak, s röpülnek a hetek,

Tovaszállnak a hónapok s idővel az évek.

A szerelmesek megismerik egymást,

S nem keresnek az életben mást.

Várjátok már a folytatást?

Nem kell a felesleges ugratás,

Következik a további információ adagolás,

Melyben nem létezik lehangolás.

Két turbékoló galambocskánk lassan álmát alussza,

S ezt Én mondom el, majdnem egy szuszra.

Legyen e versnek vége mára,

Hagyjuk a történet folytatását másik éjszakára.