Vándorunk
ismételten útra készen,
Szívében
remény s boldogság lészen.
Ismét
nekivág egy nagy útnak,
Remélve,
hogy régi emlékei elfakulnak.
A hosszú út
fáradalmait kipihenni nem tudja,
Az út
értéket felbecsülni nem tudhatja.
Zavaros lett
hírtelen minden gondolata,
„Nem vagyok
magamnál” gondolta.
Kísértik őt
a múlt és jelen emlékei,
Előjönnek
régi dolgok képei, érzései.
Felidézi
mindazt, mit valaha érzett,
S emlékezik
mindarra mit egykor élvezett.
Percek telnek
el, s vándorunk útnak indul,
A végtelenbe,
kétségekkel, szinte céltalanul.
Reméli, hogy
a végállomás nem hiábavaló,
S aki várja
szíve legmélyére való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése