A
Vándor
balladája
Szörnyű
átok sújtja vándorunkat,
Egyedül
vívhat hatalmas háborúkat.
Szívében a
keserűség lángra gyúlt,
S szemeiből
könnyzápor hullt.
Nem bírt
tovább a gyötrelmes halandósággal,
S vándorunk
szíve megtelt szomorúsággal.
A záporból
lassan tenger lett,
S ez minden
boldogságot elnyelhet.
Csöppet sem
enyhült még haragja,
De idő
közben már elcsuklott a hangja.
Lelke
céltalan bolyong az élet útvesztőjén,
Keserves
életének pont az elején.
De nem
csüggedve lelke gyengeségén,
Folytatja
útját életének útvesztőjén.
Suttogja
bánatát az őszi szellőben:
Miért nincs
megnyugvás ebben az időben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése