Álmok
mezején született e lény,
Csillogott
szemein keresztül a fény.
Szerették, s
ő viszont szeretett,
Mára már
faragja magának a gyászszöveget.
Hetek alatt
kilépett az álmokból,
Napok múltán
megváltozott labilis jóvoltából.
Felborított
mindent, mi kedves és jó volt,
S idővel
lelke nem volt élő, inkább holt.
Emberek, kik
szerették, rövid távon meggyűlölték,
Sorsát
látatlanban egy koporsóba küldték.
A lélek
fájdalmát e teremtmény nem viselte,
Nyugtát
mindenhol hiába kereste.
.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése